Nail Star IV.: Szárnyaló álmok Harley-Davidson-on
Perfect Nails – Őszi versenykiírásával az idei év legkülönlegesebb díszített körmeit kereste a Perfect Nails. A már önmagában is nagy kihívást jelentő feladatot azonban még érdekesebbé tette, hogy ezúttal egy, a gyönyörű körmökhöz illő Harley-Davidson tanksapkát is kellett készítenie a versenyzőknek.
Annak ellenére, hogy a feladat cseppet sem volt szokványosnak mondható, 46 pályamű érkezett a verseny közel hathetes időszaka alatt, melyeket egyrészt az interneten keresztül a közönség értékelt, másrészt egy szakmai zsűri is elbírált.
A közönségszavazás alapján a nyertes Szabó Kata lett.
A szakmai zsűri „ítélete”: 1. Kozma Kaname Dorottya, 2. Kovács Éva, 3. Kovács Erika
Érdekesség, hogy a győztes versenyző az eredményhirdetés után munkáját egy igazi Harley-tanksapkára is el kellett készítenie.

