Katonáé Magyarország legszebb keze
Egy székesfehérvári hölgy kezét választotta a zsűri Magyarország legszebbjének a Jar Tündérszép kezek szépségversenyen. A beküldött fotókra az interneten lehetett szavazni, majd a közönségszavazás első 10 helyezettje közül Jaksity Kata, Réz András, valamint Rötzer Éva választotta ki, hogy ki kapja az első díjat, amely egy félmillió forintos ékszervásárlási utalvány. Több száz fotó érkezett a Jar Tündérszép kezek szépségversenyre és heteken keresztül szavazhattak a verseny honlapjának látogatói arra, hogy ki nyerje el Magyarország legszebb női kezének címét. A nyertes végül Szabadkai Tünde lett, a természetességet és a harmóniát hangsúlyozta, ez fogta meg Rötzer Éva kéz-és lábápoló szakértőt is a fotón, amikor azt Jaksity Katával és Réz Andrással első helyezettnek választotta. „Óriási dolognak tartom, hogy egy ilyen versenyen első helyezést értem el. Úgy érzem, ezzel be tudtam bizonyítani, hogy a mindennapi munka mellett is lehet ápolt és igényes egy nő keze” – véli a székesfehérvári hölgy. A huszonhat éves katona azt is elmondta, hogy rádiós szakemberként dolgozik a székesfehérvári laktanyában. A munkája alapjában véve irodában zajlik, azonban rendszeresen részt vesz olyan gyakorlatokon, amelyek egyáltalán nem kímélik a kezét, a nyertes fotó készítése előtt is több napig dolgozott terepen.

